Az elektromos meghajtású járműveknek speciális abroncsokra van szükségük

Tóth Dorottya

Az elektromos meghajtású járműveknek speciális abroncsokra van szükségük

Az elektromos és hibrid meghajtású járművek nehezebbek, mint a hagyományos társaik, nagyobb nyomatékot gyakorolnak az útra induláskor, és ideális esetben működésük az utasok számára szinte teljesen zajtalan.

 

Emellett természetesen ott vannak azok a tulajdonságok is, amelyek egy gumiabroncstól hagyományosan elvárhatók: biztonság vizes és száraz utakon, pontos kanyarodás, rövid féktáv, az aquaplaning megelőzése, maximális élettartam, valamint az elektromos autók számára kifejezetten fontos, rendkívül alacsony gördülési ellenállás. A Continental hannoveri abroncsfejlesztői szembenéztek a kihívással és kimondottan elektromos autók, buszok és kamionok számára terveztek gumiabroncsokat.

conti 1

Ezen járművek megnövekedett súlyáért az akkumulátor felel, amely többet nyom, mint egy tele tank benzin a belsőégésű motorok esetében. A hibridek továbbá a motor mellett még egy elektromos motorral is rendelkeznek, amelyekhez még hozzá kell számolni egy benzintankot, és egy nagy teljesítményű akkumulátort is. A megemelkedett súlyt a gumiabroncs karosszéria megnövelt teherbíró képessége ellensúlyozza, melyet legtöbb esetben az ilyen gumiabroncsok oldalfalán szereplő XL szimbólum jelöl.
„Mindezt bizonyítja az abroncsok magasabb terhelési indexe is” – mondja Andreas Schlenke, a Continental egyik abroncsfejlesztő mérnöke. „Jelenleg is folyamatban vannak olyan irányzatok az iparágon belül, melyek célja a még magasabb terhelhetőséggel rendelkező gumiabroncsok szabványosítása, amelyek minden bizonnyal az „XL+” jelölést kapnák. Annak érdekében, hogy a nagyobb nyomaték indulásnál ne okozzon komolyabb kopást, módosításokat kell véghezvinni a futófelület mintázatának kialakításán és a keverékének összetételén is.”

A rendkívül alacsony gördülési ellenállást a futófelület összetételének, a futófelület mintázatának, valamint a gumiabroncs kialakításának megfelelő kombinációjával lehet elérni, külön figyelmet fordítva az abroncs oldalfalára, eközben pedig a teljes súlyt is minimumon kell tartani.

 

conti 2

(Andreas Schlenke, a Continental egyik abroncsfejlesztő mérnöke)

Ezeknek a tényezőknek az óvatos összehangolásával lehet biztosítani azt, hogy az abroncsok megtartsák a rendkívül biztonságos kezelhetőséghez vezető tulajdonságaikat. Annak tudatában, hogy egy elektromos autó mennyivel csendesebb, mint egy belsőégésű motoros modell, az abroncs- és az útzaj minimálisra csökkentése is kiemelt fontosságú. Ezt azzal lehet elérni, hogy az abroncshoz egy speciális habbetétet adnak, amit a Continental ContiSilent technológiának hív.

Első látásra ezek a speciális termékek teljesen szokványosnak tűnnek. A futófelület mintázata és az oldalfal kialakítása, valamint az ott feltüntetett információ szinte ugyanolyan, mint a hagyományos modellek esetében. Mivel szinte mindegyik ilyen elektromos autó és hibrid számára létrehozott abroncs az eredeti berendezés részét képezi, az oldalfalon szereplő kötelező- és szabványinformáció mellett egy OE kód is szerepel. A Continental olyan hagyományos gépjármű abroncsokat is gyárt, amelyeket az elektromos meghajtás szükségleteinek tükrében hoztak létre, mint például az elektromos buszok által alkalmazott Conti Urban HA3. Mindeközben a 2018-as frankfurti autókiállításon a vállalat egy speciálisan megtervezett futófelület mintázattal és oldalfallal rendelkező, elektromos kamionok számára létrehozott abroncs prototípust mutatott be. A „magas és keskeny” koncepciónak megfelelően, ahol csak alkalmazható, a nagy átmérőjű abroncsok segítenek abban, hogy a gördülési ellenállás alacsony maradjon. Egy 205/65 R 22 gumiabroncs például már mindössze nagy méretéből eredően is rendkívül alacsony gördülési ellenállást biztosít.

conti 3

A Continental első elektromos járművek számára létrehozott abroncsát, a Conti eContact-ot eredetileg még 2012-ben mutatták be. Ezt a modellt jelenleg a Smart EQ Forfour használja. További modell sorozatokat is fejlesztett a vállalat, amelyek megfelelnek az elektromos járművek és a hibridek által felállított követelményeknek. Ilyen például az EcoContact 6, amely rendkívül alacsony gördülési ellenállással rendelkezik, biztonságos teljesítményt nyújt, és mint eredeti berendezés, népszerű választásnak bizonyul az elektromos és hibrid modellek körében. Továbbá a Continental portfóliójában megtalálható az ultra nagy teljesítményű SportContact 5 is, amely egy, a sportosabb elektromos autókhoz, például a Tesla Model S-hez illő energiahatékony abroncs. Összességében a Continental jelenleg több mint száz abroncs modellt gyárt elektromos meghajtású járművek és hibridek számára.


Forrás: conti.de

bhpgumi.hu
kosar icon
Gumiabroncs WEBSHOP

tyre-test.org Gumiabroncs tesztek,
vélemények valós
felhasználóktól
tire icon tyre background

gumi-b2b.hu/platform Magyarország legnagyobb
gumiabroncs platformja
tire icon tyre background

Töltse le applikációnkat!

Google Play ikon
Google Play ikon

Önnek ajánljuk