SUV – Több mint presztízs

Tóth Dorottya

suv SUV

    Cuprinsul:

  1. SUV-Több mint presztízs/ legkedveltebb modellek

Széles körben használható SUV-ok ötvözete a kisteherautók erejéből, a kisbuszok belső teréből és a terepjárók négykerék-meghajtásából született meg. Jóval korábban, mint gondolnánk, hiszen a JEEP Cherokee már az 1980-as évek kedvelt márkája volt.

Robosztus megjelenése, tágas belső tere miatt leginkább a családos üzletemberek körében hódit, akiknek fontos a megjelenés és a kihasználhatóság. Kombi autó még sosem volt ilyen vagány. Sportos, de mégis családbarát. A magas üléspozíció biztonságérzettel tölti el használóját. Ideális választás, ha csak az óvodáig kell eljutnunk, vagy akár hétvégi kirándulást tervezünk az aszfalt világától távol. Nyugodtak lehetünk, hogy az öszkerékmeghajtásnak köszönhetően nem akad fenn az első buckán, és nem süllyed el a sárban.

Fogyasztása ennek ellenére sincs az egekben. A fejlesztéseknek köszönhetően a legújabb modellek elektronikus GKN tengelykapcsolóval vannak ellátva. Ha kell, mind a 4 kerék erejét hadba küldhetjük, sima terepen viszont csak az első tengelyt hajtja meg a motor. Ez az üzemanyag-takarékossági módszer mintegy megkétszerezte a sportcélú haszonjárművek eladását az utóbbi években, és megnyugtatta a környezetvédő aktivistákat is.

Az ACEA adatai szerint 1990-ben az eladott járművek mintegy 2,3 százaléka volt öszkerékmeghajtású ez mára már átlépte a 12 százalékot. Az előrejelzések szerint 2020-ra a sportcélú haszonjárművek eladási rátája elérheti a 40%-ot is.

SUV-Több mint presztízs/ legkedveltebb modellek

A jelenleg legkedveltebb modellek között szerepel a Toyota RAV4, a Mazda CX-5, a Honda CRV-je és a Ford Kuga.

Típus
 Ford Kuga 2.0 TDCi 4WD
 Honda CR-V 2.2 i-DTEC
Mazda CX-5 CD175
Toyota RAV4 2.2 D-CAT
Motor
 S4/16V
 S4/16V
 S4/16V
 S4/16V
 Lökettérfogat
 1997 cm3
 2199 cm3
 2184 cm3
 2231 cm3
Teljesítmény kw(LE)/ford
 120(163)/3750
 110(150)/4000
 129(175)/4500
 110(150)/3600
 Nyomaték Nm/ford
 340/2000-3250
 350/2000
 420/2000
 340/2000-2800
 Végsebesség
 196 km/h
 190 km/h
 204 km/h
 185 km/h
 Gyorsulás (0-100 km/h)
 10,4 s
 10,6 s
 9,4 s
 10,0 s
 Fogyasztás (vegyes 100 km/l )
 6,2
 6,6
 5,5
 6,6
 Hasmagasság
 193 mm
 165 mm
 210 mm
 187 mm
 Csomagtér
 456-1653 l
 589-1669 l
 505-1620 l
 577-1776 l
Ajánlott abroncsméret
235/55 R17
225/65R17
225/65R17
225/65R17

Abroncsválasztásnál fontos figyelembe vennünk, hogy szeretett SUV-unk milyen közegben fogja lefutni kilóméterei javát. Ha a vidéki terepet preferáljuk, érdemesebb off-road kialakítású abroncsot vásárolnunk. De ha aszfaltbetyárkodni szeretnénk, mindenképpen városi viszonyoknak megfelelő abroncsot szereltessünk fel. Az üzemanyag-takarékosság és a megfelelő tapadás érdekében. Na de mégis milyet? Jogosan vetik fel a kérdést, hiszen széles és sokszínű a paletta. Összegyűjtöttünk egy vásárlói statisztikán alapuló listát, hogy segítsünk eligazodni az útvesztőben.

Honda CRV
Abroncs
Száraz tapadás
Nedves tapadás
Feedback
Progressive
Wear
Comfort
Vásárolna e újra
Összegzés
Megtett km
97%
90%
90%
83%
80%
93%
97%
90%
1810
90%
90%
87%
87%
83%
87%
93%
88%
21
92%
82%
84%
79%
88%
93%
97%
88%
326
87%
84%
83%
83%
70%
89%
76%
82%
233,85
84%
75%
76%
77%
75%
79%
73%
77%
1643
75%
75%
74%
72%
82%
85%
74%
77%
454,5
80%
70%
82%
67%
73%
85%
78%
76%
66,17
80%
93%
70%
50%
63%
87%
80%
75%
18,54
83%
72%
77%
76%
69%
74%
70%
74%
804,761
78%
70%
70%
68%
82%
62%
58%
70%
667,98
75%
63%
65%
53%
85%
70%
78%
70%
225,48
80%
60%
60%
60%
60%
80%
80%
69%
12,88
85%
73%
72%
64%
64%
67%
55%
68%
338,13
79%
64%
68%
56%
78%
68%
54%
67%
346,13
77%
63%
69%
59%
70%
61%
57%
65%
1177,77
73%
58%
62%
60%
77%
64%
61%
65%
8924,19
81%
70%
70%
73%
49%
64%
44%
64%
180,43
80%
75%
69%
49%
46%
74%
47%
63%
739,12
76%
67%
65%
65%
47%
51%
46%
60%
503,22
                   
                   
Ford Kuga
                 
Abroncs
Száraz tapadás
Nedves tapadás
Feedback
Progressive
Wear
Comfort
Vásárolna e újra
Összegzés
Megtett km
96%
94%
94%
88%
94%
94%
100%
94%
10,304
95%
89%
93%
88%
90%
92%
92%
91%
548,36
94%
89%
87%
86%
87%
90%
93%
89%
415,26
85%
87%
84%
81%
83%
86%
88%
85%
1849,59
85%
76%
83%
76%
86%
86%
84%
82%
236,87
80%
79%
76%
73%
78%
81%
78%
78%
198,83
90%
86%
83%
82%
61%
78%
65%
78%
493,24
75%
75%
74%
72%
82%
85%
74%
77%
454,5
97%
77%
70%
67%
70%
60%
95%
76%
413,7
82%
74%
75%
69%
71%
79%
73%
75%
3174
84%
77%
74%
71%
62%
74%
61%
72%
5285,65
79%
71%
72%
71%
72%
75%
62%
72%
3863,28
78%
72%
71%
69%
70%
73%
64%
71%
491
86%
79%
74%
72%
51%
72%
60%
71%
1064,83
50%
65%
70%
65%
90%
80%
50%
67%
12,88
77%
63%
69%
59%
70%
61%
57%
65%
1177,77
80%
75%
69%
49%
46%
74%
47%
63%
739
77%
68%
66%
66%
43%
71%
44%
62%
362,72
73%
67%
53%
57%
65%
37%
63%
59%
644
50%
28%
31%
30%
45%
28%
20%
33%
380,3
                   
Mazda CX-5
                 
Abroncs
Száraz tapadás
Nedves tapadás
Feedback
Progressive
Wear
Comfort
Vásárolna e újra
Összegzés
Megtett km
85%
68%
78%
70%
78%
93%
85%
79%
101,43
85%
90%
85%
85%
60%
85%
55%
78%
78,89
87%
77%
70%
67%
84%
79%
74%
77%
93,66
                   
                   
Toyota RAV-4
                 
Abroncs
Száraz tapadás
Nedves tapadás
Feedback
Progressive
Wear
Comfort
Vásárolna e újra
Összegzés
Megtett km
84%
88%
83%
78%
87%
87%
92%
86%
996,13
87%
90%
83%
73%
92%
81%
83%
84%
336,49
86%
83%
80%
76%
91%
80%
93%
84%
422,46
85%
77%
76%
79%
85%
84%
78%
81%
1172,24
80%
60%
85%
70%
95%
90%
75%
79%
109,57
83%
78%
78%
73%
74%
76%
74%
76%
148,16
80%
70%
75%
75%
70%
80%
80%
76%
1,85
83%
80%
75%
78%
65%
73%
78%
76%
194,5
80%
73%
68%
73%
73%
88%
68%
74%
76,47
80%
69%
78%
74%
72%
69%
71%
73%
440,49
77%
73%
70%
72%
67%
77%
78%
73%
314,83
75%
73%
65%
70%
68%
68%
75%
70%
50,5
85%
73%
72%
64%
64%
67%
55%
68%
338,13
80%
80%
0%
0%
0%
80%
80%
64%
161
75%
50%
55%
65%
85%
60%
50%
63%
61,18
77%
68%
66%
66%
43%
71%
44%
62%
362,72
56%
31%
41%
40%
61%
46%
31%
44%
539,18
50%
19%
40%
43%
80%
41%
31%
43%
276,95
bhpgumi.hu
kosar icon
Gumiabroncs WEBSHOP

tyre-test.org Gumiabroncs tesztek,
vélemények valós
felhasználóktól
tire icon tyre background

gumi-b2b.hu/platform Magyarország legnagyobb
gumiabroncs platformja
tire icon tyre background

Töltse le applikációnkat!

Google Play ikon
Google Play ikon

Önnek ajánljuk