Létezik tudatos nyaralás? Betekintést nyújtunk a glamping, az eco-roadtrip és a fenntartható nyaralás világába

Tóth Dorottya

Tudatos nyaralás a Hankook Tire-rel

Ismerős az érzés, amikor a nyaralás utolsó napján, a hazafelé úton úgy érzzük, mintha fáradtabban térnénk vissza a mindennapok valóságába, mint ahogy elindultunk a várva várt pihenésre? A tömegekkel telített strandok, a teltházzal működő szállodák és a turisztikai szempontból erősen túlterhelt közkedvelt desztinációk látogatása során nem meglepő, hogy a kikapcsolódás helyett gyakran inkább feszültséget érzünk nyaralásunk alatt, vagy legalábbis azt is.

A feltöltődés és lazítás helyett csak még több ingert kínáló, zsibongó nyaralóközpontokra, a túlfogyasztásra és a 20. században megjelent tömegturizmus környezetkárosító hatásaira válaszul született meg a zöldturizmus, amely a tudatosságra, a természet védelmére és a valódi kikapcsolódásra fordítja az utazni vágyók figyelmét.

wild 865151 1920

 

Természetközelben ökoturistaként

Az ökoturizmus vagy fenntartható turizmus a vendégforgalom és a környezet kapcsolatára vonatkozó, komplex fogalom. Zöldturizmusnak, vagy más néven ökoturizmusnak nevezünk minden olyan turisztikai formát, amelynek során a turista fő motivációja a természet megfigyelése, megbecsülése, illetve hozzájárul és felelősséget vállal környezetünk és kulturális örökségünk megőrzéséhez.
10 nemzeti park, országos túraútvonal hálózat, szinte bejárhatatlan mennyiségű tanösvény, zöld-szállodák és vendéglátóhelyek, ökoturisztikai látogatóközpont, vadasparkok, ökocentrumok és megannyi elképesztő természeti csoda is fellelhető Magyarországon, így hazánkat bátran lehet ökoturisztikai desztinációként emlegetni.

A fenntartható utazás, az ökoturizmus szerepe óriásit emelkedett. A turisták jelentős része azokat a szolgáltatókat vagy desztinációkat preferálja, akik a fenntarthatóságra valóban odafigyelnek. Ez kifejezetten igaz a fejlett országok lakosságára. Az energiaválság következtében ezzel párhuzamosan a turisztikai szolgáltatók is kénytelenek voltak az alternatív energiaforrások irányába fejlesztéseket megvalósítani.

Van, aki kimondottan az eldugott, már-már puritán élményt keresi egy olyan erdei házikóban, ahol vezetékes helyett legfeljebb esővíz használható, de olyan is akad, aki a természeti élmény mellett a nyaralás kényelméről sem mondana le. Erre jó alternatívát kínálhatnak az ökotudatos glamping helyszínek, amelyek a környezetet figyelembe véve emelik luxus szintre a kempingezés élményét dézsafürdővel, tóra néző függőágyakkal vagy erdei szaunával.

 

zöld turizmus


A természet közelsége mindenképpen pihentetően hat, de aki úgy érzi, aktívabban kapcsolódna ki, az kipróbálhatja az eco-roadtripet is, amelynek lényege, hogy egy nemzeti parkon keresztül, a hegyekben vagy vízpart közelében utazunk a nyaralás alatt, újabb és újabb élményeket gyűjtve. Az eco-roadtrip során megállhatunk egy kajaktúrára, sziklát mászni, biciklizni, vagy végigjárni izgalmas túraútvonalakat, az éjszakát pedig tölthetjük ott, ahol éppen ér minket. Ebben az esetben érdemes az adott ország vadkempingezésre vonatkozó szabályairól előre tájékozódni.

 

Zöld utazás

A fenntartható nyaralás természetesen nem ott kezdődik, amikor a kempingbe vagy a faházba megérkezünk. Az is fontos szempont, hogy már az utazásunk során is minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után. A tömegközlekedés jó alternatíva lehet, de az eldugott erdei házikók vagy tóparti sátorozóhelyek gyakran csak autóval megközelíthetők.

Ilyenkor jó hasznát vehetjük az elektromos autóknak, melyek nem bocsátanak ki káros anyagokat a levegőbe, és mivel szinte hangtalanul suhannak, a természet lakóinak nyugalmát sem zavarják meg.

hankook nyaralas zold

Utazásainkat tudatos vezetéssel, csomagjaink csökkentésével, valamint a megfelelő abroncsok használatával is zöldebbé tehetjük.
A Hankook iON evo gumiabroncsait például kimondottan elektromos járművekre tervezték: ezek a gumik a Hankook Sound AbsorberTM technológiának köszönhetően sebességtől függetlenül csendes és kellemes utazást kínálnak, a gördülési ellenállás csökkentésével nagyobb hatótávolságot biztosítanak, egyenletes kopásuk pedig hosszabb futásteljesítményt tesz lehetővé.

Alacsony gördülési ellenállása és zajszintje, valamint vizes tapadása miatt a kifejezetten elektromos járművekhez készült abroncsok közül az iON evo elsőként kapta meg az EU-s abroncscímkén a tripla A minősítést, így használatával még többet tehetünk azért, hogy utazásunk során tiszteletben tartsuk a természetet, és a lehető legkevesebb erőforrást használjuk fel.

 

Hankook iON EVO


Tudj meg többet a Hankook iON EVO és iON EVO SUV tudatos abroncsokról és utazz te is zöld túristaként!
https://bhpgumi.hu/autogumi/nyari-gumi/hankook-nyarigumi/ik01-ion-evo/

https://bhpgumi.hu/autogumi/nyari-gumi/hankook-nyarigumi/ik01a-ion-evo-suv/

 

 

 

 

Forrás:
hankook.com
formula.hu

 

Kapcsolódó cikkek

A Hankook bemutatta új, elektromos járművekhez tervezett négy évszakos gumiabroncsát

iON FlexClimate Az elektromos autókhoz és terepjárókhoz tervezett négyévszakos abroncsokkal teljessé válik az iON-széria Egész évben kiválóan használható A gumiabroncs-széria az új technológiai rendszer előnyeit élvezi A Hankook prémium gumiabroncsgyártó bemutatta az új iON FlexClimate modellt, az első négyévszakos gumiabroncsot, amelyet kifejezetten elektromos járművekre (személyautók és terepjárók) fejlesztettek az európai piac igényeire szabva. Az elektromos autókhoz és terepjárókhoz készült nyári gumiabroncs, a Hankook iON evo, és a Hankook iON i*cept téli abroncs mellett a Hankook iON FlexClimate négyévszakos modellel teszi teljessé gumiabroncscsaládját az elektromos járművek jelenlegi és jövőbeli generációi számára.

Abroncscsere, avagy meddig tart a gumik élettartama?

Azon tűnődik, mennyi az abroncs várható élettartama? Előbb-utóbb minden gumiabroncs elkopik vagy megsérül, és ekkor cserére szorul. Különböző tényezőktől függ, hogy mikor érkezik el ennek ideje: ezek közé tartozik a vezetési stílusa, lakóhelye, valamint az, hogy miként tartja karban a gumikat. Ha azonban az útmutatónkban lévő tanácsokat megfogadja, tudni fogja, hogy mit tehet azért, hogy abroncsait a lehető legtovább használhassa, hogy mikor kell átvizsgáltatni őket, és hogy mely abroncsok képesek egész élettartamukon keresztül a legjobb teljesítményt nyújtani.

A Hankook Tire gumiabroncsai a magyar rally csúcsán

A HUMDA Országos Rally Bajnokság bajnoki címe már eldőlt egy futammal a vége előtt: Vincze Ferenc és Percze Nándor párosa nyerte a bajnoki címet.Az október eleji futam a bajnokság második és harmadik helyéért is zajlott, ahol másodikként, Hankook abroncsokon ért célba Turán Frigyes és Farnadi Ágnes. Ez azt jelentette, hogy a bajnokság második legjobbjának járó címet érdemelték ki, és a rali történetében először fordult elő, hogy a Hankook abroncsokat használó ralicsapatok a bajnokság első és második helyét is megszerezték.

Biztonsági tippek iskolakezdésre- a szeptemberi balesetek megelőzése a Hankook Tyre segítségével

A szeptember a gyermekes családok számára különösen izgalmas és mozgalmas időszak, hiszen a tanévkezdéssel új napirend is kezdődik. A megfelelő iskolatáska, vonalas füzet és festékkészlet beszerzése mellett az egyik legfontosabb feladat szülőként, hogy felhívjuk gyermekeink figyelmét a biztonságos közlekedés szabályainak betartására. A balesetek megelőzése érdekében felkészültségre és tudatosságra van szükség.

Visszatérő fogas kérdések a négy évszakos abroncsok választása kapcsán

Milyen négy évszakos gumiabroncs márkát válasszunk Toyota Yarisra?

Négy évszakos gumi kérdések: Barum vs Hankook?

Barum vs Hankook?

A Hankook nyári és téli UHP gumiabroncsai gyári első szerelésként az Audi RS Q8-on

A Hankook Tire prémium gumiabroncsaival szerelik fel gyárilag az új Audi RS Q8-at A Hankook ultranagy teljesítményű Ventus S1 evo 3 SUV vagy i*cept evo 2 SUV premierje az Audi RS Q8-asokon A világ egyik vezető gumiabroncsgyártó vállalata, a Hankook Tire gyári első szerelésű gumiabroncsaival értékesítik az új Audi RS Q8-at.

Tündököl a Hankook Tire

Ritkán csillog úgy egy gumiabroncs, mint az új Formula E versenyabroncs a Hankooktól. Az ausztriai Swarovski Kristály Világok egyik rendezvényén a prémium gumiabroncsgyártó hivatalosan is bemutatta az újonnan kifejlesztett Hankook iON versenyabroncsot a vendégeknek, a Formula E képviselőinek, valamint a nemzetközi sajtónak. A leginkább az új iON egy különös, kristályokkal díszített példánya hívta fel magára a figyelmet. A következő szezontól, a Hankook lesz az új és hivatalos technikai partnere és gumiabroncs-beszállítója a ABB FIA Formula E világbajnokságnak.

A Hankook a Lamborghini Super Trofeo kizárólagos gumiabroncs-partnere

A Hankook és a Lamborghini Squadra Corse többéves partnerséget kötöttek. A Hankook és az olasz Lamborghini Squadra Corse sportkocsigyártó egyesítette erőit. A 2023-as szezontól kezdve a prémium gumiabroncsgyártó a Lamborghini Super Trofeo hivatalos technikai partnere és kizárólagos gumiabroncs-beszállítója. A neves nemzetközi kupa három sorozatból áll, amelyeket négy kontinensen rendeznek meg. A különböző követelmények elsajátítása érdekében a Hankook új, nagy teljesítményű versenyabroncsot fejlesztett ki.

bhpgumi.hu
kosar icon
Gumiabroncs WEBSHOP

tyre-test.org Gumiabroncs tesztek,
vélemények valós
felhasználóktól
tire icon tyre background

gumi-b2b.hu/platform Magyarország legnagyobb
gumiabroncs platformja
tire icon tyre background

Töltse le applikációnkat!

Google Play ikon
Google Play ikon

Önnek ajánljuk